Még álláskeresőként látogattam a kirendeltséget, mikor egyik alkalommal beszédbe elegyedtem a mellettem ülő hölggyel, míg várakoztunk.

Pár hét múlva már a kirendeltség munkatársaként találkoztam vele újra. Úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget - amit a falragaszokon kínálok fel a kirendeltség ügyfeleinek - és bejön hozzám egy beszélgetésre. Bár a testbeszéde vajmi kevés lelkesedésről árulkodott.

Elbeszélgettünk arról, hogy miért vált álláskeresővé, hogy milyen végzettsége van, hogy milyen munkatapasztalatai vannak, hogy milyen típusú munkát szeretne, tudna vagy lenne hajlandó vállani.

Végiggondoltuk, hogy hova és hogyan lenne célszerű jelentkezni. És kihasználta a lehetőséget, hogy feliratkozhatott a honlapunkra álláskeresőként.

Kérdeztem, hogy van-e már megírt önéletrajza. Még nem volt. Mivel otthon nem volt internet elérhetősége, kezébe adtam pár önéletrajzmintát és kértem, hogy rákövetkező héten keressen meg a saját önéletrajzával.

Nem keresett...

Eltelt pár hét és újra találkoztunk. A járadéka már lejárt, az álláskeresési segély pedig már csak fele annyi volt, mint az addig kapottak. És munkája még mindig nem volt.

Ismét beszélgetni kezdtünk, visszaidézve az első találkozásunkkor megbeszélteket. És bár majdnem édesanyám kora beli hölgyről volt szó, sikerült komolyan zavarba hoznom. Önéletrajz? ... Nem írta meg... Álláskeresés? ... Nem lépte meg.  -  Vajon hogyan akarja valaki, hogy a sült galamb a szájába repüljön, ha még ki sem tátja...? Belevörösödött a saját magával való szembesítésbe...

Amikor arról kérdeztem, hogy nem érezte-e szükségét annak, hogy mindezeket a lépéseket megtegye, az első válasza az volt, hogy olyan jó volt otthon lenni, végre végére járni azoknak a takarításoknak, amik addig elmaradtak. Mivel két éves álláskeresési időszakom alatt sokmindent átéltem magam is, felderengett, hogy igen... nekem is ez volt az első reakcióm. Kérdeztem, hogy akkor most mi az, ami most újra elhozta hozzám. A legkézenfekvőbb választ mondta: a pénz miatt.

Előlről kezdtük a múltkori beszélgetést, amikor eszembe jutott, hogy az egyik multinál a  környéken, embert keresnek betanított munkára. Mondtam neki... (érthető okokból) nem repesett az örömtől első hallásra, mivel ennél a munkánál ő képzettebb munkaerő volt. Második gondolata pedig a kifogáskeresés volt... vidéken lakom... messze van... nem jó a közlekedés... úgysem tudok bejárni műszakba... Nnna gondoltam, nem hagyok rést a pajzson... letöltöttem internetről a közlekedési lehetőségeket és máris ott volt feketén-fehéren, hogy igenis be tud járni dolgozni.

Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy egy próbálkozással nem veszíthet semmit. Viszont ha már sikerül bejutnia egy munkahelyre, akkor ott bizonyítani is van lehetősége. Meg tudja mutatni és el tudja mondani, hogy mihez ért, hogy az eddigi munkahelyein mikkel foglalkozott.

Mosolyogva, lelkesen indult útnak. Búcsúzóul kezet fogtunk... És nem engedtem ki az irodából. Megfogtam két kézzel és mondtam neki, hogy adnék még egy tanácsot. Nagyon figyeljen oda arra, hogy milyen a kézfogása. Ugyanis erőtlen volt, petyhüdt és alig nyújtotta tulajdonképpen a kezét a másiknak. Mikor elmeséltem neki, hogy mi mindenről árulkodhat ez az egyetlen mozdulat és simán elvághatja magát vele egy állásinterjú legelején, nagyon meglepődött. Én meg azon, hogy ez ilyen meglepő lehet... Feltételeztem, hogy ami nekem olyan egyértelmű, az másnak is az. De még jó, hogy ez szóba került, mert akkor már tudtam, hogy külön meg kell említenem a szemkontaktus fontosságát is. Másodszori búcsúzóul gyakorlást tartottunk és ráérzett, hogy milyen is a "jó kézfogás".

Nem telt el egy hónap, mikor megkeresett a kirendeltségen. Lendületesen, mosolyogva közeledett felém. Elmondta, hogy csak azért jött be, hogy beszámoljon, mi történt vele. Mikor legutoljára találkoztunk, vett egy nagy levegőt és tényleg elment felvételizni. A legjobb eredménnyel vették fel. Gyártósoron kezdett dolgozni, betanított munkásként, de elmondta, hogy mit csinált az előző munkahelyén és miben van tapasztalata. 3 hét múlva pedig máris egy magasabb, számára sokkal kellemesebb beosztásban volt...